Közöny

Éppen Tádé kutyámmal sétáltunk egy szép tavaszi napon, amikor ‘kiszimatoltunk’ egy sündisznót. Szegény sün már aligha menekülhetett volna el. Egy töltésen feküdt, az út szélén, szája furcsán tátva, apró kis szemeiből pedig már eltűnt a fény… Mit tehet az ember?

Felsóhajtottam, elrángattam Tádé kutyám
– Hagyjuk békén! – mondtam neki.

Nap mint nap elsétáltunk a sün mellett, figyeltem hogyan változik, hogyan lesz a felpuffadt kis testből egy kibelezett tűpárna. Elgondolkodtam, vajon hányszor sétálunk el a halál mellett közönyösen, érzéketlenül, mintha nem a mi dolgunk volna…?

Új nap, új séta, s a sün még mindig a helyén, de nicsak, mit látok? Egy csokor hervadó tulipán… Talán a halál mégsem közömbös…