Miért alkotok?
Egész életemben kapcsolódni vágytam, kapcsolódni a külvilághoz, emberekhez, egy közösséghez. Egy mély érzésű ember számára egészen varázslatos az a pillanat, amikor értékes gondolatok megosztása által jön létre egy kapcsolat. Olyan ez, mint két buborék találkozása, összeolvadnak egy ponton néhány tűnő pillanatra és egyszer csak… PUKK!
Ezeket a kapcsolódásokat keresem a festményeim által, szeretném megörökíteni azokat a múló pillanatokat, amikor legféltettebb gondolataink megértésre találnak. A felszín alatt rejtőző, eredendő igazságot keresem, melyet közösen, az egymással való kommunikációban talán meglelhetünk.
Hogy miről szólnak a képeim? Álmokról? Netán szürreális képzetekről? Hadd válaszoljam meg Frida Kahlo szavaival: … a valóságomat festem meg.
Rólam…
Volt egyszer egy kislány, pár szál haja volt még csak, Újdelhi egy kertjében ült és csak festett, és festett, és festett…
Életem majdnem első három évét Indiában töltöttem, sokszor úgy gondolom ez a három év volt életem legtudatosabb és egyben legintuitívabb korszaka, hiszen a lelkemet még nem érintették meg a külvilág által támasztott elvárások és korlátok. Szabadon, önmagam megkérdőjelezése nélkül alkothattam India határtalan színvilágának bűvöletében.
Hazatérvén Magyarországra azonban engem is megtört az iskola intézménye, magamra kellett öltenem a láthatatlan egyenruhát és győzködtek, hogy a piros szín nem illik a rózsaszínhez…
Hosszú évek teltek el festés és színek nélkül, míg végül felnőttem, férjhez mentem és egy váratlan fordulat Pozsonyba vitt. Új ország, új város, új kiskert, a kezemben pedig újra ecset és csak festek, és festek, és festek…
Pozsonyban addig festettem míg első műveimből egy kiállítás nem kerekedett. Mostanra újra Magyarországon élek és festek. Boldoggá tesz, hogy a festés a mindennapi életem része és remélem, hogy festményeim által én is adhatok. Egy gondolatot, egy érzést vagy a hitet, hogy a piros megfér a rózsaszín mellett…
Köszönöm, hogy érdeklődtél!
Hildebrand Éva